A Nagy Orion-köd - Messier 42-43

Felfedezés és történelmi megfigyelések

Bár a köd megfigyeléséről először a luzerni Johann Baptist Cysat publikált 1619-ben (a megfigyelés 1611-ben történt), egy évvel azonban Cysat megfigyelését megelőzően a francia csillagász, Nicolas-Claude Fabri de Peiresc már említést tesz feljegyzéseiben a ködről. Az is elképzelhető hogy a maják eredetmítoszában is az Orion-ködre történik utalás a vadász kardjának közepénél található füstpamacsként.

Charles Messier 1769-ben említi az objektumot, amit 42. objektumként vezet be a katalógusába. 1880-ban Henry Draper zselatinos szárazlemezes eljárással elkészíti az első felvételt az objektumról 28 cm-es lencsés távcsöve segítségével. Három évvel később Andrew Ainslie Common, szintén szárazlemezes eljárást használva, több egy órás felvételt készít a ködről 91cm-es tükrös távcsővel, olyan halvány csillagokat és köd-részleteket megörökítve, amik vizuális megfigyeléssel nem észlelhetők.

A köd és a benne zajló csillagkeletkezés

A Nagy Orion-köd (Messier 42 és 43, NGC 1976 and 1982) körülbelül 1300 fényév távolságra található a Földtől, a legközelebbi csillagkeletkezési régiók egyike. A képen látható ködök mindegyike, és az őket körülvevő ködök nagyrésze, beleértve a Lófej-ködöt, a Barnard hurkot, a Messier 78-at és a Láng-ködöt is, egy sokkal nagyobb, öszetettebb, kiterjedt struktúra, a főként molekuláris hidrogénből álló Orion Molekuláris Felhő részei.

A Földhöz való viszonylagos közelsége miatt az Orion-köd a legjobban tanulányozott csillagkeletkezési régió az égen. A csillagok és bolygórendszerek kialakulásának minden fázisa tanulmányozható benne, az összehúzódó gázoktól a protoplanetáris korongokon, a barna törpéken át egészen a fényesen ragyogó fiatal forró csillagokig.

Az Orion-köd közepénél néhány fiatal csillag található, amik a Trapézium aszterizmust alkotják. Ezen csillagok ibolyántúli sugárzása ionizálja a gázfelhőt ami vörösesen fénylik ennek hatására. A Trapézium legnehezebb csillaga a Theta¹ Orionis C, amiről kiderült, hogy valójában szoros kettős rendszer. Néhány millió év múlva vörös óriássá válik, és szupernóvává alakulhat.

Infravörös tartományban vizsgálva a ködöt számtalan születőfélben lévő és éppen megszületett csillag válik láthatóvá a köd belsejében, ami miatt csillagbölcsődeként is emlegetik.

A Trapézium és a köd többi fiatal csillaga erős csillagszelet kelt. Amikor a csillagszelek találkoznak a környező gázfelhővel lökéshullámokat indítanak el bennük, nyomást gyakorolva a gázokra formálják azokat. A Trapézium csillagainak szele egy óriási buborékot hozott létre a felhőben. Az Orion ködben működő csillagszelek, jetek és gázmozgások komplex rendszere hozta létre a köd csodálatos megjelenését adó szárnyakat, csóvákat, buborékokat, hullámokat, szálakat.

Szökevény csillagok

A szökevény csillagokra jellemző, hogy környezetükhöz képest nagy sebességgel mozognak. Néha kettős csillagok lövik ki egymást ha a pályájuk instabillá válik, vagy egy szoros halmazban bekövetkezett szupernóvarobbanás lök ki csillagokat a halmazból nagy sebességgel. Az AE Aurigae, a μ Columbae, és az 53 Arietis mind szökevény csillagok az égbolt egymástól távoli részein, mégis az eredetük közös. Mozgásukat visszakövetve kiderül, hogy mindannyian az Orion OB1 asszociációból szöktek meg millió évekkel ezelőtt.